H A _ R E M É N Y T E L E N N E K _ T Ű N I K _ I S...

BLOG QUIJOTE

HAZAJÁRÓ VÉRFÜRDŐ

Csúsztatás, kamu, manipuláció?

2020. május 22. - Blog Quijote

2020. március 23.

Hosszú idő után, a tv-csatornák között szörfölgetve pillantottam bele a Hazajáró útifilm-sorozat friss epizódjába, amely nagyrészt Ausztráliában élő magyarokról szól. (A Hazajárót korábban sokszor néztem meg – akkoriban még csak a szomszédságban, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján túrázgattak – de mindig is túl dagályosan és egyoldalúan nemzetieskedőnek találtam, úgyhogy leszoktam róla.)

A most látott résszel viszont már nem egyszerűen ízlés-beli kifogásaim vannak: az alább idézett mondat ugyanis a legnagyobb jóindulattal is minimum arról árulkodik, hogy a szerzők-szerkesztők egy valótlan városi legendát emeltek az ismeretterjesztés szintjére. Ha viszont a korábbi nemzetieskedő vonulatból indulok ki, akkor csúsztatásról, kamuról, szándékos manipulatív ferdítésről is szó lehet.

Az ominózus mondat így hangzott: „Melbourne nevét hallva a magyar embernek az 56-os olimpia ötlik eszébe, és valami bizseregni kezd odabenn, ha vízilabdás hőseinkre gondol, akik a szovjetek ellen véres diadalt arattak”.

A valóságban a kiváló magyar sportolók (hősök talán nem voltak) egy rendkívül fontos mérkőzést nyertek meg (nem csatát vagy háborút) a favoritnak számító szovjet csapat ellen, végig sportszerű küzdelemben, talán még a megszokottnál is kevesebb keménykedés mellett, viszonylag nagy fölénnyel, aminek szempontjából a lefújás előtt 30-40 másodperccel történt nem szándékos, de kétségkívül látványos vérzést okozó szabálytalanságnak már semmi jelentősége nem volt.

Ha valakinek az én szavam (teljesen érthető módon) nem lenne elég, annak talán a meccs két világhírű résztvevője kellően hiteles lesz.

Kárpáti György (sokak Gyurikája, háromszor olimpiai bajnok) humoros visszaemlékezéseit tartalmazó könyvében (Kint vagyok a vízből, Sport Kiadó, 1966.) így emlékszik vissza az esetre: „Vagy 30 másodperccel a mérkőzés vége előtt Prokopov elvesztette a türelmét és behúzott egy nagyot Zádor Ervinnek. Jókora, gusztusos pofon volt, de – ma is állítom – nem nagyobb a sokévi átlagnál. Ha puha helyen találja Ervint, senki nem vesz észre semmit, nyugodtan befejezhetjük a meccset, 4:0 a javunkra és kész. De éppen az éles szemöldökcsont felett találta, ahol amúgy is vékony a bőr. Ervin szemöldöke felrepedt, a vér végigcsorgott a képén. Bokszolóknál gyakori az ilyenfajta sérülés, szinte kárba vész a napjuk, ha nem reped fel a szemöldökük. Csakhogy a hírlapi szenzációkon nevelkedett a tömeg, politikai gesztust látott ebben a pofonban és tüntetni kezdett. Újságírók rohantak a partra, villanófények lobbantak. Másnap az egész nyugati sajtót bejárta a »szenzációs« fotó: Zádor arcán csorgott a vér, Gyarmati, a csapatkapitány pedig részvevő ábrázattal hajolt fölé. A NewYork-i, londoni, párizsi szerkesztők fantasztikus képaláírásokkal szervírozták ezt a slágert, pedig hát pofon a vízben . . . meccsenként ötvenszer is előfordul. Aztán jön a labda, úszni kell, hajtani kell, az ember meg is feledkezik róla és ő csodálkozik legjobban, amikor a meccs végén valaki emlékezteti, hogy mekkora fülest kapott!”

Bizonyára akadnak, akik csak legyintenek, mondván, hogy 1966-ban Kárpáti nem is tehetett mást, mint hogy bagatelizálta a szovjetek brutalitását. Ugyanez azonban semmiképp nem lehet igaz Gyarmati Dezső (háromszoros olimpiai bajnok, keresztény-konzervatív politikus) 2012. október 23-án, a Magyar Nemzetben megjelent interjújával kapcsolatban.

A bulvársajtó akkor is felfújta és manapság is túldramatizálja ezt a meccset. A szovjet játékosok elől eltitkolták a valós helyzetet.” Közbevetőleg: ez nyilván azt is jelenti, hogy a forradalom-ellenforradalom ügye nem is motiválhatta őket. Mindkét csapat aranyesélyes volt, így a presztízs tüzelte a feleket. A nyolcezres lelátó csurig megtelt, és legalább ugyanennyien az uszodán kívül ragadtak jegy híján. A csapatunkon belül voltak néhányan, akik kommunista gondolkodásúak voltak, és nem értettek egyet a forradalommal, de ezen a meccsen mindenki apait-anyait beleadott. A találkozó előtt a többieknek azt mondtam, kerüljük a víz alatti, alattomos szabálytalanságokat, és víz felett se üssünk semmiképp, mert azonnal kiállítanak valakit, és akkor végünk. Játsszunk kőkeményen, de ne verekedjünk. Nem is lett volna semmi probléma, ha Prokop nem könyököli le Zádor Ervint. Az sem volt szándékos szabálytalanság, ahogyan előtte sem szakadt el a cérna senkinél. Korábban is mindig hangsúlyoztam, ez nem volt egy botrányos meccs. 4-0-nál, fél perccel a vége előtt Zádor kapott egy hatalmas ütést, és elkezdett vérezni. Már kezdett volna kiúszni a medence jobb sarka felé, amikor Markovitscsal szóltunk neki: Ervin, a másik oldalon! Nem mondom, volt ebben némi hangulatkeltési szándék, de úgy gondoltuk, ennyi belefér.” Egy halk megjegyzés: 30 másodperccel a vége előtt, négygólos vezetésnél erre semmi szükség nem lett volna. „Két helyen repedt fel a bőr a szeme körül, a nadrágjáig folyt le a vér. Így jött ki a medencéből a 8000 néző szeme láttára. Több sem kellett a közönségnek, néhányan átugrottak a korláton, be a medencébe, a szovjet játékosok meg menekültek ki a másik oldalon.”

Eddig a két idézet. Gondolom, egyértelmű.

Félreértés ne legyen: eszem ágában sincs mentegetni a szovjet pólósokat, különösen nem valamiféle ködös politikai célból. De…!

Ugyanígy elvetendő a valós tények elferdítése, az egyik fél befeketítése, a másik fél áldozati és hősi szerepbe emelése, a tényeket nem ismerő tömegek manipulálása is.