H A _ R E M É N Y T E L E N N E K _ T Ű N I K _ I S...

BLOG QUIJOTE

ZSIDAI ROY: MINDEN RÉSZVÉTEM AZ ÖNÉ

2020. május 29. - Blog Quijote

Zsidai Zoltán Roy levelét megírta,
siralmas tartalmát büszkén közre adta.

Az előzmények: nevezett Zs. úr, számos étterem tulajdonosa egy szakmai portálnak úgy nyilatkozott, hogy az ételek kiszállítása az éttermek ősellensége és – itt jön  a lényeg – a jótékonykodás pedig olyan, mint amikor a gazdag magyar nábob elkártyázta a vagyonát. Az éttermek jótékony főzési akciói – szerinte – igazságtalanok és irracionálisak „a korrekten gazdálkodó” vendéglátókkal szemben.

Válaszul Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke (mellesleg szintén étteremtulajdonos) ugyanazon a szakmai fórumon felháborítónak nevezte Zs. nyilatkozatát és  számos példát hozott arra, hogy neves étterem-tulajdonosok és szakácsok igyekeztek segíteni, mert megtehetik és meg is akarják tenni.

Erre született meg Zs.R. rekontrája, amit több portálnak is (pl. hvg.hu, roadster.hu) küldött el. Ebben egyrészt a házhozszállítással kapcsolatban erősíti meg, hogy – szerinte – az nem tarthat el egy éttermet, csak kiegészítő tevékenység lehet. Ez szakmai kérdés, amelybe kívülállóként nem kívánok állást foglalni, de… más szakmákban igen gyakori, hogy eltérő üzleti modellek egyaránt remekül működnek. Ráadásul az is tény, hogy a kajáldák között is hatalmas különbségek vannak: nyilván nem lehet  házhoz szállítani egy luxus étterem hangulatát, kiszolgálását, porcelán és ezüst étkészleteit, presztízsét, a szomszéd asztaloknál helyet foglaló celebritásokat. Ugyanakkor egy étkezde vagy egy vendéglő forgalma akár nagyobb részt (netán kizárólag) származhat a kiszállításokból.

A levél (és a két „kocsmáros” vitájának aligha ez a lényege. Szószerinti idézet Zs-től: „Nem gondolom, hogy az árbevételük kilencvenkilenc-száz százalékát elvesztő éttermeknek kellene az utolsó tartalékaikat felélniük. Annak ellenére, hogy van, aki ezt megteheti, talán nem lenne szabad, hogy ez legyen az elvárás. Ilyen példátlanul válságos helyzetben az éttermek úgy tehetik a legtöbbet munkahelyeik közép-hosszútávú megtartása érdekében, ha életben maradnak és képesek a most következő hosszú, veszteséges hónapokat finanszírozni.”

Nos, lássuk be Zs-nek teljesen igaza van, amikor aggódik a jövőért és fél, hogy feléli utolsó tartalékait. Elvégre csak néhány szolid étkezdéje van:

Pierrot,
21 - Magyar Vendéglő,
Baltazár Budapest Grill & Hotel,
Pest-Buda Vendéglő & Hotel,
Jamie's Italian,
Spíler Buda,
Spíler Original,
Spíler Shanghai,
Jamie Oliver's Pizzeria Gozsdu,
Jamie Oliver Wien

A Forbes értesülése szerint a cégcsoport terjeszkedik tovább, immár nagy nyugati szállodák üzemeltetését is át veszi. Szóval nagy a nyomor, és tényleg félő, hogy az esetleges jótékonykodás felemészti a tartalékokat. Még akkor is, ha a normál működés mellett azért csurran-cseppen némi aprópénz máshonnan is: a HVG még 2017-ben írta meg, hogy a cégcsoport a budai várban nevetséges összegekért bérel ingatlanokat, amelyeket szállodaszobaként-apartmanként száztízszeres áron ad ki. Ez az akkori cikk számítása szerint azt is jelentette, hogy az egyik hotelben egyetlen szoba egyetlen hétvégi kiadásával megkeresték az egész épület egyhavi bérleti díját. Így nem nehéz és nem különösebben kockázatos vállalkozni…!

Egyszóval: Zs-nek teljesen igaza van, elvégre: ami a közé, az az övé is, de ami az övé, ahhoz senkinek semmi köze!

(Mint cseppben a tenger: Zs. levelében minden benne van, ami az orbáni politikai elitre és a hozzájuk dörgölődző „vállalkozókra” jellemző: a harács, a hatalomféltés, az önzés, no  meg persze az empátia, az együttérzés, a segíteni akarás teljes hiánya.

Eközben egészen hétköznapi emberek, idős nyugdíjasok, kisvállalkozók ezrei és tízezrei keresték a lehetőséget, hogy segítsenek a rászorulóknak: pár forintos adományokkal, maszkok varrásával, szomszédnak bevásárlással, közösségi oldalakra feltöltött játékokkal, tornával, kvázi koncertekkel és színi előadásokkal,… és igen: házhoz szállítással, ingyen kajával,… ki mivel tudott.

Úgy látszik, nekik több a tartalékjuk és kevesebb a vesztenivalójuk!